Saját lakás projekt I. rész – Így vedd meg álmaid lakását!

Rendkívül izgalmas volt számomra 2017… a sok munka, program, utazás mellett belevágtam egy régi álmom megvalósításába: vettem egy totál felújítandó régi polgári lakást a nyár folyamán. Bár ezt jópáran már tudjátok vagy sejtitek pl. az instagramos posztokból. 🙂 Úgy gondolom, sokatokat érdekelhet a kivitelezés menete egy ilyen lakás kapcsán, így úgy döntöttem indítok erről egy nagyon személyes blogbejegyzés-sorozatot, ahol megmutatom nektek honnan indultunk, milyen nehézségek derültek ki ahogy haladtunk előre a kivitelezéssel – mert volt bőven! – és mit hogyan oldottunk meg. Hátha tudok segíteni néhány témában annak, aki éppen felújításra adná a fejét! (Csak néhány kulcsszó: régi salakos aljzat felújítása, hangszigetelés, falak bontása, beázott salétromos falak, régi nyílászárók, stb.) 5 éve foglalkozom lakberendezéssel, felújítással, láttam már néhány fejtörést okozó esetet, de ebben a lakásban egyszerre minden benne volt, ami csak nehézséget okozhat. 🙂 Éljenek a kihívások!
Mivel ezt a lakást saját részre vettem, a saját ízlésemnek, évek óta érlelődött ötleteimnek megfelelően újítom fel, így a számomra legjobb megoldásokat tartalmazza, amit nem feltétlen terveznék pl. egy családnak… 🙂 De ne is haladjunk ennyire előre. Ebben az első bejegyzésben azzal kapcsolatban szeretnék gyakorlati tanácsokat adni, ha ingatlant vásárolnál, egyáltalán hogyan is kezdd el!

Mivel lakberendezés a hivatásom, imádom az építészetet, az ingatlanokat, bármerre is jártam Budapesten belül az elmúlt években, tudatosan figyeltem, mindig azt a környéket kerestem, ahol legközelebb szívesen laknék. Nem szerettem volna nagyon kijjebb költözni a városból, de fontos volt 11 év belváros után, hogy egy fokkal nyugisabb, zöldebb környezet vegyen körül. Tehát, ha lakás mellett környéket, kerületet is váltanál, azt vizsgáld meg elsősorban neked mi a fontos: metró, villamos közelsége, tehát a jó közlekedés, vagy könnyen lehessen parkolni autóval, legyen-e park, pláza a közelben, hogy jutsz el a munkahelyedre, milyen kikapcsolódási lehetőségek vannak azon a helyen, amit kinéztél. Amikor én megnéztem egy lakást, azt gondoltam végig: szívesen sétálnék az adott lakáshoz vezető úton, városrészen keresztül végig akár napi többször is? Ezt végiggondolva, már több lakás és ezzel környék is kiesett, pl. egy túl forgalmas út vagy nem tetsző aluljáró miatt. 

Tehát: első és legfontosabb: A KÖRNYÉK. A második az ÉPÜLET, amiben az ingatlan található, és a legutolsó a LAKÁS ÁLLAPOTA, hiszen ez bármikor változtatható. Nekem az is fontos volt, hogy az ingatlanvásárlás jó befektetés legyen, néhány év múlva is jól el lehessen adni, amiben a legtöbbet a környék nyomja a latban.

Először is iratkozz fel hírlevélre (pl. ingatlan.com, vagy otthonterkep.hu), én a mai napig kapok egyet a budai és egyet a pesti oldalról, így teljesen naprakész lehetek az ingatlanokkal és árakkal kapcsolatban. Tudatosítsd mit szeretnél, és mennyi pénzed van rá, keress fel egy független hiteltanácsadót, aki segít neked eligazodni a bankok kínálatában, ha hitelt vennél fel. Ha tudod már mik a lehetőségeid, ennek alapján szűrd az ingatlanokat és keresd fel a szóba jöhető környékeket, vedd fel a kapcsolatot ingatlan szakértőkkel. (Bár sokszor olyat is mutatni akartak, ami nálam nem jöhetett szóba, így idő-hatékonyság miatt már leinfóztam előre telefonban a legfontosabb dolgokat és csak akkor néztem meg, ha ezek stimmeltek.)  Erre így is nem kevés időt kell rászánni, de hosszú távon megéri, bár mivel idővel kizárólag a szóba jöhetőket néztem meg, néhány hónap után és kb. 15 lakásból meg is lett az IGAZI. Ez egész jó arány nem? 🙂

Kerestem a belvárosban, néztem Újlipótvárosban, de annyira drágák voltak ezek a lakások, -és untam is a zsúfolt utcákat- hogy úgy döntöttem, maradok a budai oldalnál, mert ár-érték arányban jóval szimpatikusabb volt. Ezen belül is a 11. kerület (Újbuda) lágymányosi része került egyre közelebb a szívemhez, ahogy egyre többet jártam erre. Természetesen ez a szűrés eléggé megnehezítette a dolgomat: itt közel sem volt annyi századfordulós, vagy régi polgári jellegű lakás, mint a belvárosban, pedig ehhez ragaszkodtam, (max 1930-as évekig épült lakásokat néztem). Tehát ezt is végiggondolva maradt Lágymányos – Műegyetem környéke ahol van elég régi épület, és volt néhány eladó lakás a szóba jöhettek közül, amit mindig azonnal megnéztem, ahogy értesítést kaptam róla, vagy hívott egy ingatlanos. (Egyébként ki voltak zárva nálam a mátrai salakbetonból vagy bauxitbetonból  épült ingatlanok, ha olyan ingatlanra akartam ajánlatot tenni, ahol ezt nem tudta az ingatlanos vagy tulaj egyértelműen kizárni, elmentem a levéltárba az eredeti alaprajzokat átnézni, hogy megbizonyosodjak róla, nem ezekből épült.)
Eléggé határozott elképzeléseim voltak az alaprajzzal kapcsolatban is, (ugyebár tipikus régi polgári lakásokra jellemző alaprajzot kerestem) és néhány olyan adottság, ami másnak inkább hátrány, nekem előny volt: 60-80 m2 körül néztem, felújítandót, nagy belmagassággal rendelkezőt, olyat, ahol a cselédszoba/ konyha a bejáratnál található, amiből lehet egy dolgozó/vendég szoba, a nappalinak kialakítható nagyobb szoba elég nagy, hogy ide betehessek egy konyhát, és a nappaliból kellett nyíljon a háló, amit szép nagy eredeti ajtón keresztül közelítek meg, illetve mindenhol eredeti fa nyílászárók vannak. Előny volt, ha a hálóból (is) nyílt a fürdőszoba, ha nyugati-déli a fekvés, és esetleg ha van valamilyen erkély. Persze lettek kompromisszumok. 🙂

És végül hogyan találtam meg az IGAZIT? Épp sétáltam hazafele, egy sikertelen ingatlan nézést követően, amikor bepillantottam egy nagyon helyes kis utcába, és egyből beugrott: innen is láttam egy hirdetést néhány nappal ezelőtt, azonban nem néztem meg a lakást, mert túl drágának bizonyult. Viszont ha már ott jártam, odasétáltam a ház elé, megkerestem a hirdetést az emailjeim között, felhívtam az ingatlanost, aki 5 perc múlva ott volt, és megmutatta a lakást. Belépve rögtön beleszerettem: zöld parkra néző folyosóról nyílt, és egy-az-egyben az az elrendezés fogadott, amit megálmodtam: nagy tágas terek, egymásba nyíló utcai 2 szoba, teljesen felújítandó, csendes utcára néző lakás volt. És itt jött a kompromisszum: nincs erkély és keleti fekvésű az ingatlan, és csak 3 méter volt a belmagasság. De a hangulata és a legfontosabb dolgok stimmeltek, alkudni is lehetett, így belevágtam. Azt megtanultam már, tökéletes lakás nincs, de a tapasztalataimból merítve azt tanácsolom, ha tényleg vásárolni szeretnél, és a számodra legfontosabb alapok megvannak, látod a fantáziát a kiválasztott lakásban, vágj bele és hozd ki belőle a maximumot! 

A következő részben kiderül, hogyan is készült el az aljzat, és mi lett a megoldás a hangszigeteléssel kapcsolatban: https://neszmenyidesign.com/sajat-lakas-projekt-ii-resz-tervezes-es-bontas/

Hozzászólás

Az e-mail címed nem kerül megjelenítésre.