Cote d’Azur a lakberendező szemével

A sok munka és teendő mellett kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, sebaj, legalább felfrissítem kicsit a szeptemberi nyaralós emlékeimet… 🙂 Szeptember közepén volt szerencsém ugyanis néhány napot eltölteni Franciaország déli részén, a francia Riviérán, a Cote d’Azur-ön, ezen belül eljutottunk Antibes-ba, Cannes-ba, Nizzába és Monacóba. Mutatok nektek néhány képet, mit érdemes megnézni, mi hova jutottunk el ezen a barátnős körutazáson. Íme.

Budapestről a Nizzai reptérre érkeztünk, onnan busszal jutottunk el Antibes városának üdülőrészére, Juan Les Pins-be, ahol a szállásunk volt.

Másnap Cannes felé vettük az irányt: a város gyönyörű, az épületek szépen karbantartottak, sok hangulatos étterem és bár van, az ételek kiválóak, igazi franciás, nyüzsgő város. Pont kifogtunk egy jacht fesztivált, ahol több százmilliós jachtokat árultak, ezeket meg lehetett nézni, ajánlatot tenni rá. Hát, mi ajánlatot nem tettünk, de gyönyörködtünk a szebbnél szebb luxushajókban. 🙂

A jobbra található épület már a Cannes-i filmfesztivál épülete, a Palais Des Festival, alább pedig a bejárata.

Ezután felsétáltunk az óvárosba (Le Suquet) nagyon hangulatos kis utcákon, ahonnan egyre szebb panoráma tárult elénk. Itt található a Notre Dame D’esperance templom is, amely késő gótikus stílusban épült.

Másnap újabb fürdőzés következett a gyönyörű Juan Les Pins tengerpartján a hullámzó habokban.

Este egy óra alatt néztük meg Nizza belvárosát. Erre azért több időt is lehetett volna hagyni, de majd máskor, a fő utcáján azért sikerült végigsétálni. Így kivilágítva is szép volt a város és Nizza legnagyobb temploma, a La Basilique Notre-Dame.

Francia színekben kivilágítva a Promenade du Paillon.

Másnap pihentünk egyet a parton, majd elsétáltunk Antibes óvárosába, ahol megcsodáltuk a naplementét, majd egy hangulatos helyen vacsoráztunk, és gyönyörű mediterrán hangulatú utcácskákon sétáltunk keresztül.
Következő napot nagyon vártam: átugrottunk Monacóba és Monte Carlóba, Monaco leghíresebb kerületébe. A Monacói Hercegség egy teljesen független állam, a világ második legkisebb országa. A hely hangulata varázslatos: imádtam a látványt, ahogy az épületek a sziklákon tornyosulnak szorosan egymás mellett, minden négyzetcentimétert kihasználva. Egy nap alatt ez a város is simán végigjárható, ha tartod a tempót.

Felmásztunk a Hercegi Palotához, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az leggazdagabbak kikötőjére, a Port de Fontvieille-re. Itt aztán tényleg csak a szupergazdagoknak van lakása, kikötője.

A Hercegi palota patinás épülete.

Sétánkat a monte-carlói kaszinó felé vettük, útközben gyönyörködtünk a Szent Miklós Katedrálisban.

És elérkeztünk a méltán híres monte-carlói kaszinóhoz. Az épület kívül-belül egyaránt impozáns, szerencsejáték- és szórakoztató központ.

A környező épületek, luxus hotelek is gyönyörűek, csak kapkodtam a fejem… 🙂

Másnap tettünk még egy nagy sétát, hogy világosban is megnézzük a csodaszép Antibes óvárosát.

De sajnos utazásunk ennyi volt, élményekkel feltöltve célba vettük a nizzai repteret.

Hozzászólás

Az e-mail címed nem kerül megjelenítésre.