Amerika, NYC – A lakberendező szemével

Sokan nosztalgiázunk így év végén, én is végignéztem, mi történt velem ebben az évben, és hát az egyik legnagyobb durranás az amerikai utunk volt. Jöjjön egy képes beszámoló, ami augusztusban elmaradt, mert ahogy visszajöttünk, egyből belevetettem magam a munkába, és karácsony előttig meg se álltam. 🙂

Tehát augusztus 2-16-ig voltunk kint, megnéztük a Niagarát, voltunk Philadelphiában, Washingtonban, és néhány napot New Yorkban. Ezúton is köszönjük a barátainknak a meghívást! 🙂 Bízom benne, hogy aki most készül Amerikába, kap egy kis ihletet, mit nézzen meg mindenképpen!

Pennsylvania államban, Reading várostól nem messze volt az első héten a fő hadiszállásunk. Ide érkeztünk, de rögtön az első utunk a Niagarához vitt, ahol egy éjszakát töltöttünk. Azt tudni kell, hogy az USA-ban a távolságok óriásiak, más a lépték utazásban mint nálunk, ez a kiruccanás 6 órás kocsiút volt csak oda. De megérte, mert szuper élmény volt!

A következő hely, amit megnéztünk Philadelphia volt, itt láttunk először felhőkarcolót, ami teljes extázisba hozott minket, imádtuk! 🙂 Pár óra alatt simán bejárható. Alább a Philadelphia Museum Of Art.